A gitároktatás heti “óraszükszükséglete”

gitár, gitározásAz alsófokú zeneiskolai oktatásban a heti tantervi főtárgyi óraszám 2x fél óra/hét. Ez általában jól működik, mert a hangszeres főtárgy mellett kötelező tantárgy a szolfézs, ahol az elméleti tudás elsajátítása a cél. Így a főtárgyi órán teljes egészében a hangszeres játékra tudunk koncentrálni. Ráadásul jellemzően az általános iskolai korosztály vesz részt a képzésben, akik kezdeti szinten 8 éves kor körül kezdenek gitárt tanulni, így számukra az 1 óra túl hosszú és fárasztó lenne.

A magánoktatás ezzel szemben teljesen más. Itt elsősorban a felnőtt korosztály képviselteti magát, akik már képesek egy egész órás koncentrációra és fizikálisan is jobban “bírják”, mint az alsótagozatos általános iskolai tanulók. Ráadásul itt a főtárgyi óra keretében kell megtanítani alapvető zeneelméleti dolgokat amit zeneiskolában a szolfézs tantárgy keretén belül oktatnak. Így tapasztalataim szerint a magánoktatásban leghatékonyabban 2×1 óra/hét működik. Ráadásul a felnőttkorban előforduló egyéb kötelezettségek néha órakimaradást eredményezhetnek, így a heti egyszeri alkalomnál túl sok idő telik el két óra között, ami nagy mértékben csökkenti a haladás hatékonyságát. Természetesen ez “csak” az én meglátásom viszont sok-sok év tapasztalata támasztja alá az itt leírtakat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

*