Gitároktatás

gitároktatás Budapesten, lecke, tanulás, Budapest, gitározásA gitároktatás népszerűsége Magyarországon és nemzetközi viszonylatban is óriásit növekedett az utóbbi 30-40 évben. Kétségtelenül nagyrészt a rockzene hatására következett be ez a hatalmas, robbanásszerű fejlődés.

A gitár mindenki által elérhető, megfizethető instrumentté vált, ráadásul kis hangereje miatt ( még az elektromos hangszereken is lehet fejhallgatóval gyakorolni ) akár egy panel lakásban is használható hangszer. A zeneiskolai klasszikus oktatás képtelen volt lépést tartani a megnövekedett igényekkel ( ezt tapasztaltam sok éves zeneiskolai tanári praxisomban ), ezért a jelentkező diákoknak csak töredéke tudott az államilag finanszírozott képzési rendszerbe bekerülni.

Így sok – potenciálisan ügyes – tanuló lemaradt a lehetőségről, vagy kényszerűségből más hangszert kezdett el tanulni, amivel szerencsés esetben “barátságot” kötött, vagy abbahagyta a zenei tanulmányokat. Az utóbbi időben gomba módra szaporodó magánoktatási fórumok adtak lehetőséget arra, hogy bárki kortól és zenei előképzettségtől függetlenül “bepótolhassa” a gyerekkorban elmulasztott lehetőséget. Saját tapasztalatom is azt mutatja hogy a magánoktatásban elsősorban a felnőtt korosztály képviselteti magát, a tanulóim között sok orvos, mérnök, ügyvéd van, akik így – egyfajta kikapcsolódásként – ,akár csak a saját szórakoztatásukra végeznek magántanulmányokat.

Közülük sokan egész magas szintre képesek eljutni, hiszen itt már saját döntés és nem a szülői kényszer hatására folytatnak zenei tanulmányokat és talán ezt tartom a legfontosabbnak: hogy a gyerekkori álmok felnőtt korban megvalósíthatóak!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

*