GITÁROKTATÁS

A tanítási repertoárom az abszolút kezdőtől a haladóig minden szintet tartalmaz, általában könnyen alakítok ki megfelelő hangulatot, kapcsolatot mindenkivel. Szeretek oktatni, nekem az oktatás szinte szenvedély.

Olyan nagyszerű gitáros zeneszerzők darabjain át haladhatunk előre a tanulási folyamatban mint  Sor, Carcassi, Carulli, Aguado, Mozart, Bach… Természetesen a teljesség igénye nélkül. Az oktatást mindenképpen a klasszikusokkal érdemes kezdeni, az ettől eltérő irányzatok csak az alapok elsajátítását követően jöhetnek szóba – bármi, amire a tanuló érdeklődési köre irányul.

Az általam tanított klasszikus  gitártechnika önmagában is nagyszerű lehetőséget nyújt egy tejes, akár többszólamú hangzás megvalósítására és a későbbiekben –  amennyiben más zenei stílusok felé fordul a tanuló figyelme – stabil alapokat tud adni bármely műfaj elsajátításához.

A tapasztalatom azt mutatja, hogy klasszikus alapokon nyugvó tudással jobban helyt tudtak állni más műfajokban is a növendékeim, ezért bátran tudom javasolni bárkinek ezt a talán kissé hosszabbnak tűnő, ám mindenképpen stabilabb képességet kialakító folyamatot.

Az oktatás során 60 perces abszolút testre szabott órákat tartok szünet nélkül. Normál ütemű haladáshoz rendszeres gyakorlást feltételezve heti 2 óra elegendő – ha valaki intenzíven akar haladni max. heti 3 óra már megfelelő. Tanulmányaim során a tömérdek kottából, oktatóanyagból, tanáraimtól szerzett ismeretekből merítve, mindezeket önálló tapasztalataimmal kiegészítve saját tantervet dolgoztam ki. Ezt, és a tanítványaim beállítottságát, zenei ízlését, tempóját figyelembe véve haladunk hétről hétre. Az oktatás ritmusa alkalmazkodik a tanuló képességéhez és ráfordított idejéhez, mert alapvetően ezen múlik a siker…

Természetesen az oktatásból nem maradhat ki a zeneelmélet sem, hiszen az igényes játék megköveteli az elméleti tudást is. Nemcsak a kottaolvasás és kottából való játékot tudják növendékeim elsajátítani, hanem a zenei összefüggések, akkordok felépítése és az összhangzattan alapjait is, ami a későbbi – bármilyen stílusú – zenekari játéknál és a zeneszerzésnél is nagyon hasznos lesz. Ezen felül különös gondot fordítok a ritmusfejlesztésre, az általam kifejlesztett és nagyon hatékony módszerrel, ami alapvető fontosságú ahhoz, hogy valaki “használható” zenekari játékos legyen.

Mindent összevetve ez egy nagyon komplex tanítási és tanulási folyamat, ami természetesen nem pár hetes munkát feltételez. Szükség lesz kitartásra és szorgalmas, rendszeres otthoni gyakorlásra.

gitár oktatás Budapesten, Pest, kotta, tanítás, gitározás, magánórák

12 hozzászólás:

  1. Zeneszerző vagyok és a gitárról gyűjtöttem anyagot mikor rábukkantam az oldalra. Nagyon színvonalas és jól felépített honlap még én is kedvet kaptam a gitártanuláshoz.

    Gratulálok: Árpád

  2. Tisztelt Művész Úr!
    Kedves Tölő!
    Márciusban lesz a 40. évfordulója annak, hogy átadták a székesfehérvári Velinszky László Ifjúsági és Úttörőházat. Ebből az alkalomból egyhetes ünnepi rendezvénysorozatot szervezünk. Március 22-én, vasárnap 15 órától rendezünk az FDT-re és a Csupr Folk Klubra visszaemlékező, zenés-beszélgetős-vetítős délutánt. Szeretettel várunk erre az eseményre, kérjük, tarts velünk, ha időd engedi.
    Üdvözlettel:
    Kiss Dorottya
    igazgató
    30/ 33 53 729

  3. Nem sok olyan dolog van, amiért felkelek hajnali 9-kor 🙂 A gitár óra ilyen! Sose hittem volna, hogy a klasszikus zene illetve a gitározás ennyi sok pozitív energiát és örömet okoz! Élmény Lacival minden óra!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

*